Facebook kampánycél 

Ahogy korábban már ígértem, ebben a bejegyzésben bemutatom neked a Facebook kampánycélokat. Ennek az ismeretében ugyanis tudatosan választhatod ki az értékesítési szakaszodhoz megfelelő kampánycélt.

Mielőtt azonban elkezdenénk részletesebben lebontani a kampánycélokat, érdemes szemügyre venni, hogy a Facebookon milyen kategóriákba vannak rendezve ezek a célok.

A rendszer által ideálisnak vélt értékesítési folyamat (értékesítési tölcsér) a következőképpen néz ki: Ismertség, Megfontolás, Konverzió.

 

Facebook kampánycélok

 

De mit is jelentenek ezek pontosan? Az első fázisban, azaz az Ismertség szerzésnél lényegében az a fontos, hogy minél több emberhez eljuss, azaz minél nagyobb legyen a merítésed.

Ebben a fázisban olyan üzenetekre lesz szükséged, amelyek népszerűsítik a márkádat. A cél, hogy megalapozz egy potenciális célcsoportot, akinek igénye lesz a termékedre.

A Megfontolás szakaszában már az elköteleződést növeled a terméked iránt.

Itt a tartalomkészítésen lesz a hangsúly, vagyis videókat, posztokat és blogbejegyzéseket érdemes készítened az ajánlataidról.

Mindezt azért, hogy a felhasználókat egyre közelebb hozd a termékedhez, kialakíts egyfajta kötődést a márkád iránt. Egyszóval: ne legyél számukra ismeretlen.

A kötődés kialakításához közvetíts értéket a felhasználóid felé.

Például én is próbálok neked ezzel a bejegyzéssel egyfajta értéket adni a kezedbe, hogy a jövőben jobban elboldogulj a hirdetési rendszerben. A lényeg, hogy segítsd közelebb a célcsoportodat a problémája megoldásához.

A Konverziós kampánycéloknál az aratás történik.

Ebben a szakaszban már rendelkezel egy nagyobb közönséglistával, amire visszacélozhatsz, így nem szükséges újra a termékedről beszélned, hiszen ezt már megtetted az előző szakaszokban.

Tehát elegendő, ha a konverziós fókuszú üzenetekre koncentrálsz: kedvezmények, kuponok, ajánlatok.

Most pedig nézzük meg részletesebben az egyes csoportokba tartozó kampánycélokat.

A Facebook rendszere állandóan változik, ezek az írás idejében jelenleg elérhető kampánycélok. Ha angolul használnád a Facebook hirdetési fiókodat, akkor minden egyes célhoz odaírom az angol megfelelőjét is.

 

Első Facebook kampánycél: Ismertség (Awareness)

 

A Facebook a Google Ads-hez képest egy teljesen más hirdetési stratégiát kíván, ugyanis a Facebookot nem vásárlási szándékkal használjuk.

Gondolj csak bele, a Google kereséseknél általában egy problémára szeretnénk megoldást találni. A Facebook ezzel ellentétesen a szórakozás eszköze, informálódásra és inspirációra használjuk. Szóval a tartalmaidat ennek tükrében érdemes kialakítanod.

Az Ismertséget növelő kampánycélt tehát a bevezetés fázisában használnod, amikor viszonylag nagy közönséget szeretnél elérni.

 

Márkaismertség (Brand awareness)

 

Ahogy az elnevezéséből látszik, ezzel a kampánycéllal szélesebb közönséggel ismertetheted meg a márkádat.

Az algoritmus úgy jeleníti meg a hirdetéseidet, hogy azok miniél inkább megmaradjanak a felhasználók emlékezetében. Ez abban az esetben hatékony kampánycél, ha a márkádat szélesebb körben szeretnéd elterjeszteni.

 

Elérés (Reach)

 

Ezzel a kampánycéllal is nagyon hatékonyan érhetsz el tágabb közönséget. Ezt azonban akkor válaszd, ha a márkád helyett inkább egy ajánlatot, vagy egy kihagyhatatlan lehetőséget szeretnél a lehető legtöbb felhasználónak megmutatni.

Különben, a kettő kampánycél közül, az esetek többségében, ez a jobb választás.

 

Második Facebook kampánycél: Megfontolás (Consideration)

 

Ott tartottunk, hogy a terméked már találkozott a felhasználókkal, így a piacodnak már lesz egy olyan szelete, akik nyitottak arra, hogy többet is megtudjanak az ajánlatodról.

Ezért ezeknél a kampánytípusoknál az aktivitás lesz a cél, hogy növeld azoknak a számát, akik megnézik a videóidat, célzottan eljutnak arra az oldalra, amit szeretnél megmutatni, valamint eléred, hogy reagáljanak a bejegyzéseidre.

Az előző szakaszban a közönséglistáidat már jelentősen megnövelted, most pedig egy kicsit jobban szegmentálhatod.

Ez azt jelenti, hogy lesznek listáid azokról, akik megnézték a videóidat, vagy eljutottak egy adott oldalra, esetleg telepítették az applikációdat. Lényegében tevékenység szerint különítheted el a célközönségedet.

Ennél a fázisnál gondolkozz azon, hogyan tudnád aktivitásra bírni a célcsoportodat. A kíváncsiság felkeltése mindig egy jó stratégia.

Tedd őket kíváncsivá a terméked iránt, vagyis érd el, hogy jobban meg akarják ismerni!

 

A leggyakrabban használt célok ezek közül: Forgalom, Aktivitás és Érdeklődőkeresés.

 

Forgalom (Traffic)

 

Ez a kampánytípus arra való, hogy forgalmat terelj az oldaladra, vagy az alkalmazásodhoz. Tehát arra optimalizálhatod a kampányodat, hogy minél több kattintást érj el. Ideális választás abban az esetben, ha szeretnél mondjuk egy oldalon található ajánlatot minél több felhasználóval megismertetni.

 

Aktivitás (Engagement)

 

Ezt a kampánytípust akkor használd, ha interakciót szeretnél a posztjaidon vagy a Facebook oldaladon. Például, ha szeretnéd, hogy sokan kedveljék, vagy megjegyzést írjanak a posztodhoz, akkor ez a kampánytípus ideális a számodra. Itt akár indíthatsz oldal követő kampányt is.

 

Alkalmazástelepítés (App Installs)

 

Ha rendelkezel egy applikációval, amit szeretnél, hogy minél többen letöltsenek, akkor ez a kampánycél ideális a számodra. Ezzel ugyanis az App Store-ba vagy a Google Play áruházba terelheted a felhasználókat.

 

Videómegtekintés (Video Views)

 

Ennél a kampánycélnál videómegtekintésre optimalizálhatod a hirdetéseidet.

Ez a megoldás akkor igazán hatékony, ha egyrészt rendelkezel videóval, másrészt szeretnél minél több megtekintést elérni. Ez egy hatékony lehetőség arra, hogy növeld a közönséglistádat, vagyis alacsony költségből hozz létre egy jól visszacélozható közönséget.

 

Érdeklődőkeresés (Lead Generation)

 

Itt a hirdetésen belül gyűjthetsz feliratkozókat. Vagyis nagyon jól felépíthetsz egy közönséglistát, amit különböző más rendszerekben is visszacélozhatsz.

Kérheted ugyanis a felhasználóktól az e-mail címüket, telefonszámukat, nevüket, tehát visszacélzás szempontjából fontos adatokat.

Ez a kampánycél jól működik nyereményjátékok esetében, csak ne felejtsd el az adatvédelmi nyilatkozatot és játékszabályzatot.

 

Üzenetek (Messages)

 

Az üzenet kampány arra jó, hogy párbeszédet alakíts ki a vásárlóid és az üzleted között. Lényegében, aki rákattint a hirdetésedre, rögtön a csevegőfelületen találja magát és feltehet számodra kérdéseket.

 

Harmadik Facebook kampánycél: Konverziók (Conversion)

 

Ha az előző két szakaszt jól előkészítetted, akkor ebben a szakaszban már nem is igazán lesz sok dolgod. A konverziós kampányoknál konkrét ajánlatokkal célozd vissza a közönségedet.

Célszerű szűkebb közönséglistákat használni, hiszen már nem a közönséged megnyerése lesz a célod. De nézzük meg, hogy milyen célok közül választhatsz.

 

Konverziók (Conversions)

 

Ez a kampánytípus meghatározott konverziós cél alapján fogja optimalizálni a kampányodat. Ideális abban az esetben, ha célzottan egy, vagy akár pár terméket szeretnél eladni. Szóval ez a kampány a kiemelt ajánlatoknak lesz ideális.

 

Katalógus alapján történő értékesítés (Catalogue Sales)

 

Erről a hirdetési módszerről tervezek majd egy hosszabb cikket is, most egyelőre röviden annyit érdemes tudnod, hogy ez webáruházaknak kiváló lehetőség.

Létrehozhatsz ugyanis egy katalógust a termékeidről, ahonnan a rendszer automatikusan azokat a termékeket fogja a hirdetésbe tenni, ami a felhasználóidnak érdekes lehet.

Tehát érdeklődés és előzetes látogatás alapján állítja össze automatikusan a hirdetéseket. Így a webshopodban járt látogatóidnak pontosan azokat a termékeket tudod majd hirdetni, amelyeket az előzőekben megtekintettek.

 

Bolti forgalom (Store Traffic)

 

Ennek a kampánynak az a célja, hogy növeld a forgalmadat a fizikai boltodba. Ezt a kampánytípust akkor használd, ha vállalkozásod rendelkezik fizikai üzlettel, és ezeknek a címét is hozzáadtad a rendszerhez.

A hirdetések így azoknak fognak megjelenni, akik a fizikai üzleted (étterem, edzőterem, ruházati bolt) közelében tartózkodnak. Aktuális ajánlatokkal ösztönözheted az üzleted közelében tartózkodó felhasználókat, hogy betérjenek oda.

A Facebook rendszerében, ahogy magad is láthatod nagyon sok kampánycél közül választhatsz.  Azonban már az elején fontos a stratégiai gondolkodás, hogy minél jobban ki tudd használni a rendszerben rejlő lehetőségeket.

Az Adsvalley Blog

Google hirdetések nagyváros és forgatag.

Google hirdetés tippek 2024 – Legyen ütős a kereső kampányod

ELOLVASOM
SEO szövegíráshoz könyvek.

SEO szövegírás útmutató 2024 – Így írj hatékony tartalmat

ELOLVASOM