Fogászati fotózás megfelelő fényképezőgéppel.

A blogbejegyzésben az egyik legtöbb nehézséget okozó tartalommal: a fogászati fotózás témaköréről szeretnék pár gondolatot megosztani veled.

 

Talán számodra sem ismeretlen a storytelling fotográfia fogalma. Ez a kifejezés olyan kreatív tartalmakat jelent, amelyek vizuálisan fejezik ki a történetedet, s mindazt, amit a rendelődről mondani szeretnél.

 

Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontosak az egyedi, jó minőségű képi anyagok, hiszen amellett, hogy autentikus lesz a tartalomgyártásod, elkötelezettebb pácienskört építhetsz fel.

 

S akkor most nézzünk néhány példát, milyen tartalommal és hogyan érdemes a fogászati fotózásnak és a saját történeted megalkotásának nekivágnod.

 

A fogorvosi rendelődben dolgozó csapat története

 

Szinte mindenki kíváncsi azokra az orvosokra és asszisztensekre, akikre rábízza önmagát és az egészségét. Az orvos és a páciens közötti viszony bizalmon alapuló és felelősségteljes kapcsolat. Egy portré nem csupán az egyént ábrázolja, hanem sokkal többet is kifejez. A kisugárzást, az érzelmek tükröződését a tekintetben.

 

A portré képek a bizalomépítést szolgálják, ezért ne sajnáld az időt egy profi fogászati fotózás megszervezésére. Ne feledkezz meg a szépítőcsapatról sem! Szerintem nem szükséges leírni, miért annyira fontos mindez, csupán annyit szeretnék megjegyezni, hogy még egy magas minőségű fénykép is sokat levesz az egyéniségből.

 

Hozd ki a legtöbbet magadból és a munkatársaidból! Hidd el, a jó social média tartalom titka a minőségi képekben is rejlik!

 

A képek készítésénél figyelj az apró részletekre. Mindenki viselje a fogászati rendelő színeit, a munkaruhák legyenek stílusosak és szépen vasaltak. A beállításoknál adj teret a kreativitásnak, a klasszikus tablóképek mellett akár egy vagányabb, játékosabb ént is meg lehet jeleníteni.

 

A lényeg, hogy a képek stílusa egységes legyen, s kifejezze a rendelő értékrendjét. Ha vagányabb és lazább stílust képviselsz, ne félj ezt megmutatni a képeiden. Használj bátran erőteljes háttérszíneket, játssz a fényekkel, de a retusálással bánj óvatosan! Nem a hibák elrejtése a cél, hanem az egyediség hangsúlyozása!

 

House tour avagy körbevezetünk titeket a fogorvosi rendelőben

 

Szinte minden fogászati oldalon találhatunk képeket az adott rendelőről, a recepcióról, a váróteremről és a kezelések helyszínéről. A legtöbb esetben azonban hiányzik a koncepció. Néhány kép az üres váróteremről és a fogászati székről nem túl csábító ajánlat.

 

Ha úgy gondolod, hogy a rendelődet is szeretnéd megmutatni, akkor tedd stílusosan! Mit értek ezalatt? Például azt, hogy vigyél életet a rendelőről készült képekbe! Ne csak egy szépen rendezett recepciós pultot mutass meg, hanem az embert, mint egyént is mögötte.

 

A páciens koordinátor tulajdonképpen a rendelő arca, az ő kedvessége, emberszeretete, empátiája és megoldóképessége az egyik legfontosabb összetevője a rendelő sikerreceptjének. A kedves és kommunikatív ügyfélszolgálati munkatársak a rendelő lelkét jelentik, hiszen ők a legfontosabb kapcsolattartók orvos és páciens között. Mutasd meg, hogy kik ők!

 

A váróterem sem az igazi páciensek nélkül, ezért a csodaszép enteriőr bemutatása helyett inkább egy életérzést adj át az oldaladra látogatóknak. A páciensek sokszor félnek, kiszolgáltatottnak érzik magukat a fogorvosi rendelőben. Ezt a szorongást azonban a hangulatos képek részben fel tudják oldani. Csak mutasd meg, hogy senki sincs egyedül a problémájával.

 

A képek mellett készülhet videó is a rendelődről. Egy művészi kisfilmben bemutatni a fogorvosi rendelődet igazán stílusos megoldás. Gondolj bele, elegendő csak egy két perc ahhoz, hogy végig követhessük a páciens útját a recepción történő bejelentkezéstől egészen az orvossal való találkozásig.

 

A videót használhatod bannerként is, így az oldaladra látogató páciensek egyből képet kapnak arról, hogy mire is számíthatnak a jövőben. A hangulatfestéshez pedig válassz ki egy, a kisfilmedhez illő zenét is!

 

Videó nemcsak a rendelődről készülhet, hanem a munkáidról is. Bemutathatsz a karriered szempontjából fontos eseteket és megoldásokat, beszélhetsz a szakmai elhivatottságodról, arról, hogy mit jelent számodra a fogászat.

 

Jól működnek a páciensekről készült videós tartalmak is, mert ezzel bizalmat építhetsz a páciensek felé, hiszen mások pozitív véleménye megkönnyíti a döntési folyamatot.

 

A vizuális tartalmak rengeteg lehetőséget kínálnak ahhoz, hogy bizalmat építs a személyes branded és a rendelőd számára.

 

Előtte és utána fotók, avagy a hollywoodi mosoly útja

 

S ha már a munkánál tartunk, akkor szeretnék röviden az esetekről készült fotókról is írni néhány gondolatot. Visszaadni valakinek a mosolyát sokkal többről szól, mint csupán a gyógyításról. Természetesen az egészség megőrzése, visszaszerzése és a fogak megmentése mindenkor elsődleges feladat, de ugyanilyen fontos az esztétika is!

 

Egyre több fogorvos vallja a komprehenzív szemléletet, amelyben az egészség és a funkció helyreállítása mellett a kozmetikai hatás is kiemelten fontos. A legtöbb előtte-utána készült kép ez utóbbit hivatott bemutatni.

 

Mosolyt alkotni nemcsak orvosi feladat, hanem művészi készség is. Jó kézügyességet, szépérzéket igényel. Ennek értelmében az előtte-utána képeknek is ezt a finomságot, esztétikumot kellene kifejezniük. Sok esetben mégsem ez történik.

 

Még mindig számos rendelő oldalán találkozom olyan képekkel, amelyek valamilyen munkafázisban készültek, esetleg végig is dokumentálják a folyamatot, majd a végeredményt egy olyan fotón prezentálják, ahol még a szájterpesz is ott díszeleg a páciens szájában.

 

Az egészségügyi dolgozók számára ebben talán nincs is semmi különös, számos esettel találkoznak a mindennapjaikban. Egy implantációs műtét részleteit kibeszélni a délelőtti rizstejes latte társaságában egyáltalán nem szokatlan jelenség. Ebéd közben képeket is mutogatni róla, nos, szintén nem az.

 

Én már csak tudom, hiszen nem egy rendelőben beszélgettem az orvos barátnőimmel hasonló témákról. Na de leendő, izguló és szorongó páciensként szembesülni a véres valósággal egyáltalán nem bizalomkeltő jelenség.

 

Mindenki tudja, még akkor is, ha soha nem tapasztalta, hogy koronát, hidat, vagy bármilyen más fogművet készíteni bizony nem igazán esztétikus látvány. Ha mindenhol ezzel kellene szembesülni, lehet soha nem lenne a pácienseknek bátorságuk belevágni a kezelésekbe.

 

Ha azonban az előtte és utána képek precízen és tudatosan, azaz jó minőségben, művészi gondossággal készülnek, ha valóban a szép és egészséges végeredménnyel szembesítenek, akkor megszületik az a belső elhatározás, hogy mindegy milyen kellemetlenségekkel is jár a kezelés, a páciensek bejelentkeznek az orvoshoz.

 

A referencia munkák olyanok, mint a műalkotások. Ezért bánj velük ehhez mérten! Orvosi szempontból van jelentősége a különböző munkafolyamatok megörökítésének, de a páciensek csak a végeredményre kíváncsiak!

 

Életünk a rendelőben, avagy a márkám életérzésének közvetítése

 

Én nagyon szeretem azokat a képeket, amelyek a rendelőben dolgozó orvosok és asszisztensek vidám, önfeledt oldalát mutatják meg. Ezek a képek ugyanis a rendelőben zajló munkát egy teljesen más perspektívából közelítik meg. Megengedik, hogy a személyiség is teret kapjon. Ilyenkor úgy érzem, mintha én is a rendelő életének része volnék, igaz csak virtuálisan.

 

Itthonról még nem sok példát tudok felhozni, de Bécsben számos olyan rendelővel találkoztam, ahol a személyiség került előtérbe a steril, beállított, művi képek helyett. Ezen rendelők közül a kedvencem Dr. Kristina Worseg praxisa. Aki kiváló orvos és igazi jógi egy személyben. S ezt nem fél megmutatni az Instagram oldalán! Sőt, az egész csapat jógázik, relaxál, fejen is áll a váróteremben elhelyezett kanapén! Egyszerűen imádnivaló az a miliő, amit a személyiségük alkot.

 

A képekről sugárzik az életöröm és a fogorvosi munka iránti szenvedély. Hasonló vidám fogászati képek a Te rendelőd életéből is készülhetnek, na jó, nem kell hozzá fejen állnod, de ez a fajta nyitottság, vidámság és őszinteség számos kreatív fényképen formát ölthet.

 

A kulisszákba történő irányított betekintés közelebb engedi hozzád a pácienseket, sokkal személyesebb kapcsolatod lehet velük, s ezt érdemes kihasználni. Ezt a típusú kreatív tartalomgyártást persze csak abban az esetben ajánlom, ha őszintén belőled, a személyiségedből jön. Erőltetni semmiképpen sem szabad.

 

Nem az a cél, hogy felvegyél egy olyan álarcot, ami valójában nem Te vagy. A cél az, hogy a lehető legkreatívabb módon megmutasd, hogy ki vagy!

 

Ezek a vidám képek elsősorban a közösségi média platformokra illenek, ahol eleve nagyobb az elvárás a személyesebb hangvételű tartalmak felé. Akárhogy is alakuljon, a fogászati fényképezés nyújtotta lehetőségeket ezeken az online felületeken érdemes lenne kihasználnod, vagy egyszerűen csak kipróbálnod.

 

Foglaljuk össze, hogy mik a fogászati fotózás legfontosabb pontjai

 

Hosszúra sikeredett írásom végéhez érve röviden összefoglalom, hogy mire érdemes figyelned, amikor a fogorvosi praxisodat vizuálisan mutatod meg.

 

A legfontosabb, hogy hitelesen és őszintén kommunikáld a rendelőd értékrendjét! Az online felületekre készített vizuális tartalmak tükrözzék a személyiségedet, a munkatársaid személyiségét és a rendelőd hangulatát.

 

Tudatosan gondold ki a koncepciót és szervezz egy külön alkalmat a fogászati fényképezésre. A fényképeknél törekedj az egységes stílusra, legyél következetes, de ugyanakkor adj teret a játékosságnak is.

 

A mesterkéltség helyett törekedj arra, hogy a fotók természetesek, mégis művésziek legyenek. Beállított képek helyett inkább az életérzést próbáld kifejezni a vizuális tartalmakkal. Ne félj megmutatni a személyiségedet!

 

Az éned közvetlenebb, vagányabb és lazább része mehet is az Instagramra! Gyerünk, kezd el építeni a közösségedet még ma!

 

Fűszerezd meg a képeket az egyediségeddel! Még a fogászati eszközökről készült képek is lehetnek műalkotások! A lényeg, hogy vigyél bele egy kis csavart!

 

Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a fogászati fotók magas minősége, különösen az előtte és utána képek esetében! Mutasd be az alkotásaidat a legmagasabb színvonalon!

 

A vizuális tartalmak nem csupán a honlapodra készülnek, hanem az online kampányoknak is fontos anyagát képezhetik, így a fogászati fotózásba fektetett idő és energia egészen biztosan meg fog térülni.

 

A fényképek másodpercek alatt képesek megragadni a páciensek figyelmét, de ahhoz, hogy a célközönséged az oldaladon is maradjon, elengedhetetlen a tudatosan és jól felépített tartalom is. Erről még nagyon sokat fogunk beszélni, úgyhogy hamarosan találkozunk egy újabb bejegyzésben.

Az Adsvalley Blog

Google hirdetések nagyváros és forgatag.

Google hirdetés tippek 2025 – Legyen ütős a kereső kampányod

ELOLVASOM
SEO szövegíráshoz könyvek.

SEO szövegírás útmutató 2025 – Így írj hatékony tartalmat

ELOLVASOM